"...ezeket az állathistóriákat bizony haragomban írtam le. Hogy mire haragudtam? Arra a rengeteg hihetetlenül rossz, csupa hazugság állattörténetre, amilyeneket manapság kínálgatnak minden könyvkereskedésben: arra a rengeteg firkászra, aki azt állítja, hogy állatokról mesél, noha nem is ismeri őket. Aki arról ír, hogy a méh kitátja a száját és ordít, vagy hogy a csukák harc közben torkon ragadják egymást - az bebizonyította, hogy halvány sejtelme sincs arról, milyen is az az állat, amelyet - mint állítja - tapasztalatból és szeretetből ábrázol... El sem tudjuk képzelni, hogy az efféle felelőtlenül megírt állathistóriák mennyi téveszmét terjeszthetnek az eleven érdeklődő ifjúság körében."

Fantasztikus regény! Kevés ennél jobbat olvastam, pedig sokat olvasok. Lorenz ha valami tudományos dologról ír, nem érzem magam tudatlan idiótának, mert az egészet úgy tálalja, hogy az embernek nem kell megerőltetnie magát a megértéséhez. Nem mintha mindenkinek szólna a regény, felteszem, valaki kinyitja, majd undorodva helyezi vissza a polcra.

Konrad Lorenz e regényében rövid történeteit meséli el, amikor alkalma volt közelebb kerülni bizonyos állatokhoz. Olvashatunk történeteket és kísérleteket csókákról, pikókról, harcos halakról, kutyákról, nyulakról, papagájokról.

Rengeteg új ismeretet szereztem, és nagyokat nevettem egy-egy komikus mondaton, vagy az író által készített egy-egy rajzon a könyv bújása közben.

A regény egyetlen hibája, hogy mindössze 284 oldalas.