A víz szennyezése

Szennyezésről akkor beszélünk, ha vegyszerek és más anyagok jutnak be, és teszik tönkre a természetes ökoszisztémákat. Néha a szennyezés természetes eredetű, de legtöbb esetben az emberi tevékenység következménye. Az állatokat fizikailag is károsíthatják, például belegabalyodnak a hulladékba, vagy összekenődnek olajjal, de szervezetükbe vagy környezetükbe jutó vegyi anyagoknak sokkal súlyosabb hatásuk van, és ezt a hatást nehéz meghatározni és megjósolni.

A víz az élet kulcsa, és ha szennyezett lesz, az egész Föld veszélybe kerül. Nem feltétlenül kell, hogy egy élőlény közvetlenül érintkezzen a vízzel, elég, ha csak a zsákmánya, vagy annak zsákmánya került érintkezésbe szennyezett vízzel. A táplálékláncban egyik szervezetből a másikba jutnak, és felhalmozódnak a lánc végén állókban, mint a bálnákban, jegesmedvékben, ragadozó madarakban.

Tisztítatlan szennyvíz, mérgező kémiai anyagok, ipari hulladék és az ember termelte szennyezések számtalan más fajtája jut naponta a tengerekbe. Egyetlen olyan baleset, mint amilyen az Exxon Valdez tanker katasztrófája volt 1989-ben Alaszka partjainál, 15445 km² tengert szennyezett be.

Ha tisztítatlan szennyvizet engednek egy folyó- vagy állóvízbe, organikus szennyezőanyag és egyéb vegyületek kerülnek a vízbe. A vegyületek egy jelentős része tápanyagként szolgál a kis élőlények számára, amelyek tömegesen elszaporodnak, oxigént használnak fel, majd a felfalják őket nagyobb élőlények.  Ezt a vizekben lezajló folyamatot, mely a szennyezőanyag lebontásával jár, a vizek öntisztulásának nevezzük.

A helyre jellemző életközösségek összetétele karakterisztikus módon megváltozik egy bizonyos, néhány száz métertől néhány kilométerig terjedő szakaszon a bevezetés helye alatt. A folyóvizekben végbemenő természetes öntisztulás megfigyeléséből fejlesztették ki az empirikusan leíró szaprobionta rendszert.

A vízfenéken előforduló organizmusokat és életközösségeket ez által fel lehet használni, mint a lebomló (rothadó) organikus szennyező anyagokkal való szennyezettség szintjét jelző indikátor szervezeteket (bioindikátorokat).

Az indikátor az ökológiai élettér elvén alapul, mely szerint az organizmusok csak ott képesek tartósan élni és szaporodni, ahol az ökológiai kínálat fedezi létszükségleteiket. Ezáltal integrálják a szennyező hatását is teljes élettartamuk alatt, ami a „néhány nap”-tól (hatalmas álkérész) kezdődően a „több év”-en át (csillangósok, ázalékállatkák) egészen a „száz év”-ig (gyöngykagyló) terjedhet.

Nem minden vízben élő organizmus alkalmazható egyformán szaprobiotikus indikátorként. Elvileg kizárható például:

• minden olyan növény, mely, mint szerves tápanyagot előállító szervezet messzemenően független a szennyeződésektől (lebegő algák, bevonatlakó algák, magasabb rendű vízi növények),
• minden olyan állati szervezet (egysejtűektől a halakig), mely nem kötődik szorosan egy élettérhez, amely mint „bárhol elődforduló faj” egyaránt benépesíti a csekély mértékben szennyezett vizeket és az erősen szennyezett vizeket (pl. a piócák némelyike).

Mint a bevezetőben írtam a víz az élet kulcsa, és ha szennyezett lesz, az egész Föld veszélybe kerül. Ezért fontos, hogy mindannyian vigyázzunk Földünk vizeire szűkebb és tágabb értelemben egyaránt.