Felső állkapcsukban csak elől van 3–3 mélyedés az alsó állkapocs 3 legelső fogának befogadására. Fogaik száma 27–29 között változik a felső és 25–26 között az alsó állkapocsban. Ormányuk rendkívül keskeny és hosszú, 3 1/3–5 1/2-szer olyan hosszú, mint amilyen széles a tövénél s elülső részén sajátságos duzzanat van, mely az idősebb hímeken többnyire nagyobb, mint a nőstényen s egy üreget alkot, mely a levegő felvételére alkalmas. Az alsó állkapocs mindkét szára egyetlen, nagyon hosszú csontvarratban egyesül, mely hátrafelé a 23. vagy 24. fogig nyúlik. Hátukat 4 hosszanti sorban egymás mellé sorakozó, ormós csontlemez fedi; hasoldalukon nincsenek csontlemezek.

Indiában él; nemének egyetlen faja. A hinduk gharial-nak nevezik, szent állatnak tartják s Visnu-nak, a vizek teremtőjének és urának szentelik. Feje a szemek előtt befűződött; ormánya hosszú, keskeny, lapos, hegye erősen kiszélesedő. Lábai gyengén fejlettek. Ezek a tulajdonságok különböztetik meg – Strauch szerint – minden fejlődési fokon közeli rokonaitól is. Rendkívül hosszú ormánya mindkét állkapcsában gyengén hajlott fogak vannak, melyek között legerősebb a felső állkapocs két első oldalfoga és az alsó állkapocs második és negyedik fogpárja. Közvetlenül a tarkócsont mögött két kicsiny tarkópajzs fekszik egymás mellett. Egy másik ilyen pajzspár fekszik közöttük és az első hátpajzsok között. A hátpajzsok a nyak közepén kezdődnek és a fark tövéig 21–22 keresztsort alkotnak, melyek közül az elsőben 2, az ez után következő 2 sorban még 2-vel több, a többiekben pedig 4 középső és 2 nagyon kicsiny oldalsó pajzs van. A farkon 19 pár ormós és 19 egyszerű, tarajosan kiemelkedő pikkely fekszik. Testének felső része sötét barnászöld, mely a fiatal egyedeken számos apró, sötétbarna folttal és harántcsíkkal mustrázott. A test alsó fele zöldessárga színezetből fehérbe megy át. A British Museum legnagyobb példányának hosszúságát Boulenger 5 m-nek mondja; kb. ugyanekkora a bécsi udvari múzeum pompás gaviálpárja is.

A gaviál a Gangeszben és a Brahmaputrában, valamint ezek nagy mellékfolyóiban él; Day F. szerint az Indusban is előfordul, de az Iravadi- és Godavariban hiányzik.

Már Aelianus említi, hogy a Gangeszben két krokodílusfaj él: olyan, amelyik keveset árt és olyan, amely állatot és embert mohón és kíméletlenül üldöz. Azt a fajt azonban, melynek leírása szerint gaviálnak kell lennie, éppen a veszedelmes fajnak tartja, mert ezt írja: „A gonosztevők kivégzésére használják fel, akiket eléjük vetnek.” Azt, hogy a kiemelt különbségnek az életmódban valóban alapja volt, most biztosan tudjuk, ha a gaviálra vonatkozó újabb ismereteink feltűnő módon rendkívül hiányosak is. Mint a régi időkben, úgy ma is egymás mellett él a Gangeszben a gaviál és a mocsári krokodílus. Aelianus állítását különben Paolino is megerősíti, aki hangsúlyozza, hogy a bűnténnyel vádolt embert hindu papok (brahminok) jelenlétében folyón gázoltatják át, s ha a krokodílusok nem bántják, akkor fölmentik.

Kétségtelen, hogy a gaviálokat még ma is szenteknek tartják, mert csaknem minden utazó, aki említést tesz róluk, megemlíti a bennszülöttek ilyen nézetét. A sokfogú krokodílusisten állítólag szörnyű pusztítást tesz a halak között. Ormányának sajátságos szerkezete mindenesetre arról tesz tanuságot, hogy a gaviál, ha nem is kizárólag, de leginkább halakkal táplálkozik. Egész testalkotása is arra vall, hogy a vízi életmódhoz tökéletesen alkalmazkodott. Day hangsúlyozza, hogy „igazi halevő krokodílus, mely úszva fogja el zsákmányát.” Boulenger is említi, hogy a gaviál kizárólag halakkal él. Forsyth, aki pontos megkülönböztetést tesz a gaviál és a magar, a mocsári krokodílus között, tapasztalatai szerint nem mondhatja, hogy a gaviál különösebb mértékben veszélyeztetné az embert. Sterndale pedig azt írja, hogy legföljebb a magar támadja meg az embert, de a gaviál kizárólag halakkal él.

Minthogy egyetlen biztos esetről sem tudunk, hogy a gaviál nagyobb emlősöket és az embert megtámadta volna, a kevés ártalmatlan krokodílus közé kell sorolnunk, mely csak azzal okoz némi kárt, hogy a halban gazdag folyók mellett élő lakosság táplálékának egyrészét pusztítja el.

A gaviál szaporodásáról Anderson tudósít, aki kiásta tojásait a homokból és az éppen kibujt vagy az ő jelenlétében kibujt kicsinyeket rövid ideig fogságban tartotta. A megtalált 40 tojás két egyforma halomban rétegesen egymás fölött feküdt s 60 cm vastag homokréteg választotta el egymástól, tehát meglehet, hogy az anyaállat különböző napokon rakta le őket. A kicsinyek, melyek rendkívül kedves teremtések voltak, a kibuvás alkalmával 40 cm hosszúak voltak, amiből 4 cm az ormányra, 22 cm pedig a farkra esett. Színük szürkésbarna volt s a mellső és hátulsó lábak között a hátukon 5, farkukon pedig 9 szabálytalan harántsáv volt. A tojásból való kibuvás után rögtön elszaladtak, mégpedig meglepő gyorsasággal. Az egyik közülük, melynek Anderson a kibuvásban segített, élénken kapkodott maga körül s az ujjába harapott, mielőtt még a tojás burkából kiszabadította volna.

Az európai gyűjteményekben a gaviál sokkal ritkább, mint más krokodílusok, elevenen pedig a legnagyobb ritkaság. Minthogy a szabad természetben mély folyóvizekben lakik és a szaporodási időn kívül jószántából alig megy a partra, fogságbantartása is nagyobb nehézségeket okoz, mint rokonaié.