Testfelépítésük

A dodógalambok viszonylag nagyméretű röpképtelen galambfélék voltak: a magasságuk kb. 1 méter, a tömegük pedig kb. 25 kg körül lehetett. Nagy fejük, erőteljes csőrük, csökevényes szárnyaik, vaskos lábaik és zsíros fartájékuk volt.

Életmódjuk

A dodógalambok életmódjáról viszonylag keveset tudunk: mivel csontmaradványok és hiteles feljegyzések alig maradtak fenn róluk. Ami biztos, hogy Mauritius szigetének őserdeiben talajlakó életmódot folytattak: ahol különféle növényi termésekkel ill. kisebb gerinctelen állatokkal táplálkoztak. Egy, ritkán két darab tojást költöttek ki, a földön elkészített fészkeikben. A tojók talán kétévente költöttek. A mai galambok életmódjából egyesek arra következtetnek, hogy a hímek territóriumokat tartottak fenn.

Kialakulásuk

A dodógalamb ősei egykor, több millió évvel ezelőtt a szárnyaik segítségével érkeztek Mauritius érintetlen szigetére, ahol a ragadozók hiánya miatt idővel talajlakó életmódra tértek át, megnőtt a testméretük és ezzel elveszítették röpképességüket. DNS-vizsgálatok alapján kimutatták, hogy őseik meglepő módon nem a közelebbi Afrikából, hanem a távolabbi Délkelet-Ázsiából érkeztek.

A dodógalambok tehát nem rokonai más röpképtelen madaraknak, mint pl. az afrikai struccfélék, a dél-amerikai nandufélék, az ausztráliai emufélék, az új-guineai kazuárfélék, az új-zélandi kivifélék, valamint a már kihalt moa- (Új-Zéland) és elefántmadár-féléknek (Madagaszkár).

 Felfedezésük, kihalásuk

Mauritius szigetét feltehetően már a 10. századi arab és maláj hajósok is ismerték és 1505-ben portugál hajósok is kikötöttek a szigeten. Ám mindezek még nem voltak nagy hatással a sziget faunájára. A nagy változások akkor kezdődtek, amikor holland telepesek költöztek az addig lakatlan szigetre 1638-ban, mivel azt támaszpontként használták a Távol-Keletre vezető kereskedelmi hajózásban: ettől számítva a dodógalambok kevesebb mint száz éven belül, a 17. század végére, vagy a 18. század elejére kipusztultak.

Kihalásukat minden bizonnyal a telepesek által behurcolt és később elvadult háziállatok (pl. disznók, kutyák, majmok) és patkányok okozták, amelyek felfalták a földön fészkelő madarak tojásait. Másodsorban hozzájárulhatott kihalásukhoz élőhelyük, az őserdők tönkretétele: a fákat kivágták és az erdők területén ültetvényes gazdálkodásba kezdtek.

Húsukért nem vadászták őket: az egykorú beszámolók szerint az zsíros és rágós, rendkívül élvezhetetlen volt. A különös formájú állat viszont felkeltette a korabeli európaiak érdeklődését, ezért sok példányt Nyugat-Európába szállítottak, ahol főleg vásári látványosságként mutogatták őket, ill. múzeumokba kerültek.